Experidance – A jó, a rossz és a magyar

2017-07-07 15:27:19

 

A Jászkerület Nonprofit Kft. Déryné deszkáin című nyári színházi programsorozatának második állomásaként az Experidance produkció látogatott el a jászberényi Szabadtéri Színpadra csütörtökön este. A magyar nép ezeréves történetét a jó és a rossz állandó harcán keresztül bemutató előadásra sok jelzőt rá lehet húzni, de a „szokványos” nem tartozik ezek közé.


Ahogyan nem volt szokványos a sajtó munkatársai számára a belépés sem. Előre szólunk, a darabhoz szigorúan nem kapcsolódó kis intermezzó leírása következik. Akit csak az előadásról szőtt eszmefuttatásunk érdekel, az a következő bekezdés kihagyásával spórolhat időt.


Bár szabálykövető emberek lévén előre regisztráltuk megjelenésünket a rendezvényen, a bejáratnál kiderült, hogy betegség, információs zsákutca, el nem olvasott e-mail miatt nem tudunk „csak úgy” részt venni az előadáson. Nincs ezzel gond, ismernek minket, gondoltuk, csak bejutunk, de ilyenkor azért már feszeng a sajtómunkás, kezdi úgy érezni, potyázónak nézik, holott azért jött, mert a rendezvényről tudósítani szeretne. Pláne kellemetlen, hogy még ismerik is, évek-évtizedek óta az arcunk a belépő minden olyan helyi rendezvényre, amiről hírt szeretnénk adni. Kínos telefonok következtek szervezők és vezetők között, miközben várakozunk és már azon gondolkozunk, miről is szólt az a korábban kapott levél, amelyben szerkesztőként arról olvashattunk: „A Jászkerület Nonprofit Kft. fontosnak tartja, hogy jó kapcsolatokat ápoljon és megfelelő mennyiségű információkat tudjon eljuttatni a helyi sajtó munkatársai számára.” A csúcspont az volt, amikor megkérdezték, azért jöttünk-e mert írni akarunk róla. Speciel jobb programot is kitalálhattunk volna csütörtök este kilencre, mondjuk nézhettük volna otthon a Cool TV-n a Dr. Csontot. De mi úgy gondoltuk, ha már elhozták ide ezt a szuperprodukciót, csak megéri pár sort írni róla. Azon már meg sem lepődtünk, hogy kérdésünkre, lehet-e fotózni az előadás alatt – a buzgó ice tea keresésben – az volt a válasz, nem tudjuk, meg kell néznünk a szerződésben… Végül valahogy nagy kegyesen bebocsájtást kaptunk a Szentélybe, bár az addig eltelt időben majdnem győzött bennünk a sokak számára talán már ismeretlen önérzetnek nevezett defekt, és kis híján ott hagytuk a francba az egészet. Nem szokásunk bekönyörögni magunkat egy rendezvényre sem. Megalázó és méltatlan helyzet volt, ami köszönőviszonyban sincs azzal a felfogással, amit a szervező cég munkatársaitól korábban tapasztaltunk, és ami a „sajtóval való jó viszony ápolását” jelenti. Főleg annak tudatában, hogy ha szórakozni megyünk egy eseményre ahogyan eddig, úgy a továbbiakban is megvesszük a jegyünket magunknak és vendégeinknek is. De szóra sem érdemes. Ennyire pláne nem. Ugyanakkor szó nélkül hagyni sem tudtuk. Ahogyan nem tudtuk szó nélkül hagyni az előadást sem.


Az Experidance Produkció Ezeregyév címmel vezette vissza a közönséget a magyarság ködbe vesző, látomásszerű múltjába. Huszonegy jelenetben elevenedtek meg előttünk a magyarság nagy pillanatai, a kalandozásokon át a kereszténység felvételéig, a török uralomtól a nagy forradalmainkig és háborúkig. Ha a magyarság történetéről van szó, könnyen eshetünk abba a hibába, hogy véres-könnyes siránkozásba fullad a történetmesélés, de ezúttal – nagy megkönnyebbülésünkre – szó sem volt jajveszékelésről. Volt viszont helyette temperamentum, humor és szenvedély.

 

alt




Az előadás megálmodói ezeregyév történetének nagy fordulópontjait vitték színpadra az Ezeregy éjszaka meséinek köntösébe bújtatva. Ahogyan talán minden nemzet sorsa, úgy a magyaroké is a jó és a rossz harcáról szólt és szól ma is, igaz a történelem viharait a mindenkori jelenben megélők számára talán nem is mindig ennyire világos, ki éppen a jó és ki a gonosz. A színpadon azonban az angyali és démoni erők összecsapása tiszta helyzeteket teremtett. Ha már felbukkant, akkor legtöbbször aratott is a halál, míg a Teremtő jó erő le nem takarította a színről. Kicsit egyszerűbben ment így, mint mondjuk Mohács alatt és után, de ne vesszünk el a részletekben.


A táncosok fáradhatatlanul vitték magukkal vissza a múltba közönséget. Egy szempillantás alatt ugrottunk évszázadokat, egyik percben még a pajzsukat döngető ősmagyarok vetélkedtek a deszkákon, másik pillanatban már Szent Istvánt vonult ledér nővérek kíséretében akrobatikus rock and rollba és hip-hop őrületbe ágyazott koronázási szertartására. Mátyás király udvarának reneszánsz cirádájában egymásnak adták az urak a hölgyeket, minden mozdulatból göndör kacagás és olaszos vérmérséklet áradt, míg meg nem jelent a török szultán babzsák fotel méretű turbánjával tucatnyi háremhölgy karéjában. Hiába azonban a hölgyek fátyol mögül kikandikáló köldöke, mégis minden szem a két eunuchra szegeződött, akik a török néptánc elemeivel tökéletesen vegyítették az eltúlzott homoerotikát. Egy biztos, a török hódoltságot ilyen aspektusból még nem mutatta be senki. Zűrzavaros, széthúzó, egymással örök harcban telő évszázadok következtek, hol az elnyomók, hol (szinte soha) az elnyomottak kerekedtek felül, de a két nagy ellenpólus harca végül valahogy mindig a jó megérkezésével ért véget. (Hogy aztán más formában ugyan, de mindig elölről kezdődött a vérontás, abba inkább ne menjünk bele.)

 

alt




Román Sándor érdemes művész és a Halhatatlanok Társulatának tagja erős képekkel dolgozott a koreográfia megalkotásakor. Biztos vagyok benne, hogy a (nyilván jelképes) 21 táncjelenet közül jó pár megmarad az emlékezetekben. Az első- és második világháborús képek biztosan bevésődnek. Rögzülnek, mint a nagy háború végén kivégzett Magyarország holtteste a 20. századi események alatt szinte végig színpadon. Nem igényel különösebb magyarázatot, miért. Diadalt ült a gonosz a múlt század jó részében (is) a Kárpát-medencében, de aztán a szabadság szelével érkező Teremtő koppintott egyet pálcájával, Lucifer pedig giccses eleganciával, kimérten feltette napszemüvegét és odábbállt… egyelőre. Happy end, örömtánc.


Mivel az előadás mindennek nevezhető, csak hagyományosnak nem, meglepődtünk volna, ha a vastapsra kivonuló táncosok nem csinálnak cirkuszt még a meghajlásokból is. Természetesen még 19-re is lapot húztak, és minden egyes visszatapsra újabb közös koreográfia volt a válasz a színpadról. Több tucatnyian úgy ugrottak és dobbantottak egyszerre, ahogyan a világtörténelemben még 2 magyarnak se sikerült soha összehangolódnia. Talán ez az egy apróság hibádzott a hitelesség terén.


Egy szó, mint száz, az Experidance Production minden táncosa és háttérmunkása megdolgozott a gázsiért, és akkor még nem beszéltünk a csodás jelmezekről, a magával ragadó zenéről, a fény- és más látványelemekről. Összerakott, minden lépésre kiszámolt előadást láthattunk, ami méltó volt annak idején arra, hogy hazánk ezzel ünnepelje az ezredfordulót. És méltó arra, hogy jó sajtót kapjon.


Annak, aki lemaradt a társulat csütörtöki előadásáról van egy jó hírünk, ugyanis a nyári színházi sorozatban az Experidance még egyszer ellátogat Jászberénybe Nostradamus- Világok vándora című produkciójával. Érdemes lesz rá jegyet venni, talán még a sajtónak is, ha biztosan ott akar lenni.


Expericance Production: Ezeregyév

(stáblista a társulat honlapjáról)
 

A teremtő: Patonai Norbert
Lucifer: Újszászi András
Ádám: Benkő Dávid
Éva: Tóth Nikolett
Angyalok: Dénes Nándor, Görög Zoltán, Bánházy Eszter, Boros Bettina, Torma Zsolt, Szabó Dániel
Ördögök: Holman Enikő, Stana Alexnadra, Reszneki Domán, Joó Viktória, Kiss Levente
Továbbá: Biró Márton, Horváth Eszter, Koller Nikolett, Lázár Anna Dóra, Molnár Edina, Patonai Zsolt, Péli Róbert, Rimár Izabella, Szerencse Károly, Tóth Klaudia, Veres Tamás
Sminkes, fodrász: Petrik Gitta Lili
Hangtechnika: Kupcsik Bertalan
Jelmez: Debreczeni Ildikó
Zene: Rossa László, Gömöry Zsolt, Czomba Imre, valamint a Ghymes
Fény: Szimeiszter Balázs
Látvány: Húros Annamária
Dramaturg: Morcsányi Géza
Producer: Vona Tibor
Rendező-koreográfus: Román Sándor


Rédei Panni

Fotók: jegy.hu


Hír megosztása