Négy kiállítás, félszáz alkotó - a százéves képzőt ünnepelte

2017-12-18 15:56:19

 


A jászberényi tanítóképzés századik évfordulója kapcsán négy kiállítás is nyílt a Rákóczi úti intézményben. Ezzel a már elhunyt, nagyszerű művésztanáraik előtt is tisztelegtek a mai kor fiataljai, de alkalmat adtak arra is, hogy a kortárs alkotók számára széles teret nyissanak a művészet-szerető közönség előtt.

altAz első kiállítás még november 24-én, a kollégium épületében, a Sáros András-teremben nyílt meg. Itt a képzőben egykoron tanított vagy jelenleg tanító 11 művésztanár alkotásai kaptak teret.  B. Jánosi Gyöngyi, Bartos Kinga, Beluzsár Csaba, Kugler Erika, Palkó Tibor, Palkó-Deli Andrea, Máté György, Váczi Gyula, Telek Béla hozta el munkáit, de megtekinthető volt a már eltávozott kiváló művész-tanár Sáros András és Vuics István több alkotása is. A kiállításon festett faszobroktól tájképeken, portrékon át a fazekas munkákig sok érdekességet, de már jól ismert alkotást is láthatott a közönség. Az itt tanító kiváló alkotók számos tehetséget segítettek abban, hogy a képzőművészetben leljék meg igazi hivatásukat.

 A további látnivalók a képző Rákóczi úti pompázatos épület első emeleti folyosóján voltak elhelyezve. Itt három kiállítást is láthatott a kíváncsi közönség, melyet egyszerre nyitottak meg. A falak szinte minden négyzetcentiméterén a Kortársművészet 27 éve a Jászberényi Campuson címmel rendezett kiállítás tekinthető meg. Itt 34 alkotó munkáit vehetjük szemügyre. Mindnyájan a jászberényi főiskola egykori vagy éppen jelenlegi diákjai. Ismerős nevek is feltűnnek, mint Telek Zsolt, Bukta Imre, Nagy Tamás, Palkó Tibor, Koncz Gábor, akik széles körben ismert alkotók ma már.

 

 B. Jánosi Gyöngyi és Telek Béla a kiállítás megnyitón

 

Ám, aki szorgalmasan végigböngészte a hatalmas és sokszínű, érdekes anyagot és a folyosó végére ért, annak érdemes volt megfordulni és visszafelé haladva az ablakok előtt is végigsétálni. Ugyanis az ablakok is kiállítási felületet kínáltak a kreatív fiatalok számára.  Az Áttetsző című kiállítás sem volt kevésbé érdekes a többinél. Ugyanis az üvegfelület különleges háttérként szolgált, és ez sok érdekes alkotáshoz adott inspirációt. Itt Bartos Kinga, Bíró Boglárka, Farkas Edit, Kerekné Mihalik Judit és Koncz Gábor végezte az „ablaktisztítást” és festést.  Nagyon érdekes és izgalmas megoldást kínált számukra ez a különleges tér. Az áttetsző kollázsok varázslatos részeivé váltak a láthatónak.
 

A folyosó végén, már a hátsó részen is nyílt egy kiállítás, melynél a falakra Nagy Tamás képei kerültek. Ezúttal természetábrázolást láthat a közönség, mert a kiállítás a Titkos kert címet kapta.  Góg Zoltán – egykori főiskolai diákként is -, a Jövőkép Alkotók Egyesülete nevében mondott megnyitót. Kifejtette, hogy ezek a kiállítások egyben markáns lenyomatai a kortárs képzőművészeteknek.  A jubiláló intézmény pedig 100 éves működése során mindig teret adott a különböző művészeti ágaknak. Tanító és tanított kvalitásos művészektől tanulni mindig minden korban fontos volt. Mint mondta, a hazai kortárs művészeti ágak széles palettáját lehet most itt látni. Beszédében javaslatot tett arra, hogy egy rendezett gyűjteményt kellene létrehozni Jászberényben az évtizedek


Aztán arra invitálta a nézőket, hogy lépjenek be Nagy Tamás Titkos kert-jébe, mert ő most legújabb alkotásait hozta el a főiskolai jubileum és ünneplés tiszteletére. Új technikával készített tájképeket, melyek nagyon érdekesek. A titkos kertbe belépni pedig érdemes volt, mert a nézők hazavihettek ebből valamit, a lelkükben, gondolataikban.


Kiss Erika


Hír megosztása