Kéknyúl rapszódia

2018-01-17 11:26:06

 

 

Ritka az olyan koncert, amelyikről akkor sem jön elő belőlem semmi, amikor hazaérek. Ha már a buli közben sem dereng egyetlen mondat, egyetlen jelzős szószerkezet sem, az a legjobb, mert az üresség gondolkodásra késztet. (Nem túl gyakran, de előfordul, hogy egy zenén gondolkodom: mit akar ez velem, akarom-e, hogy az övé legyek néhány percre vagy az idők végeztéig.) Az olyasmi, hogy valami finoman lecsúszott péntek este, és nem akadt a torkomon, az rendben van, erre számítottam a zenekar felületes ismeretében, de ennél több kéne.


Mondjuk, hogy huzalokkal körbetekert, és addig szorított, amíg mindent bevallottam. De nem, udvariasan betette a lábát a résnyire nyitva hagyott ajtómba, rám „soult”, funkyzott, professzionálisan parádézott, tengerentúli stílusban, én meg csendben chillezhettem alatta. Ezt a lazulást a mozi klubszínpadán muzsikáló Kéknyúlnak köszönhettem. Bennük és általuk elnyúltam, bejött és leültetett a Hammond, a két fúvós, a feketén fénylő hang, a saját amerikai angol, és nem jöttem rá, kire-mire hasonlítanak, pedig törtem magamat sokáig. Hát, összerakták ezt a cuccot sokfelől, és lettek belőle ők, a Kéknyúl.


Önmeghatározásuk szerint a ’70-es évek soul- és funkzenéjében gyökerező, urbánus tánczenét játszanak. A gyökér tehát megvan – odáig én is gond nélkül leástam –, s belőle nőttek ekkorára. Mint egy szenvedélyes zenével a magyar lapályon landoló amerikai zenekar. Az énekesük, Andrew Hefler Magyarországon élő amerikai, de ez nem érződik a magyarján, a saját, angol nyelvű dalaikon annál inkább. A Kéknyúl 2008-ban alakult, Premecz Mátyás billentyűs alapította. Bemutatkozó anyaguk 2011-ben jent meg. Ma már a főszereplő nem kizárólag a zenekarvezető 1953-ban gyártott Hammond orgonája, ami azért még mindig a banda védjegye, érzelemmel és döggel teli, „neosoulos” dalaik sokat kívánnak Andy karakteres hangjától, a telivér fúvósoktól és a vagány gitárosoktól (és még a dobos is vokálozik).


Elegáns nyúltrapp volt, Mikulás után két nappal, karácsony előtt két héttel, lélekhajlék-készítőkkel. Olyan élmény, amiről azt gondoltam, hogyha csönd lesz, félek, meglép.


Kun Tibor


Hír megosztása