Kosárlabda: vereséggel kezdtük az alsóházi rájátszást

2018-04-12 09:46:10
 

Az alsóház négy csapat közül a mieink kezdték a legjobb helyzetben a 6 mérkőzéses rájátszást. Sajnos az első nagy esélyt a bennmaradásra elszalasztottuk, hiszen a MAFC ellen hazai pályán szenvedtünk vereséget. Saját helyzetünket nehezítettük meg, de sorsunk továbbra is a saját kezünkben van. Fotó: Gémesi Balázs.
 
Akár már az alsóházi rájátszás első fordulójában eldőlhetett volna számunkra kedvezően a bennmaradásért folytatott harcunk, ám a sors úgy gondolta, a nehezebb utat kell bejárnunk. Győzelem esetén, s ha a DEAC is nyer otthon a Sopron ellen, akkor olyan előnyre tehettünk volna szert (4 győzelemnyi), amit öt forduló alatt nagy valószínűséggel a MAFC és a Sopron sem tudott volna ledolgozni. Azaz, biztosítottuk volna rövid úton a bennmaradásunkat. Az élet azonban nem ilyen egyszerű.
 
 
Nem is olyan régen a Gabányiban egyetlen ponttal szenvedtünk vereséget a fővárosiaktól egy olyan mérkőzésen, ahol sajnos nem játszottunk jól, s végig futottunk az eredmény után. Nos. szerdán este mintha ismételte volna önmagát a sporttörténelem. Az első percektől eltekintve (7-6 ide), ezúttal is végig a budapestiek vezettek. Jobban játszott a fővárosi csapat, s ha egy kicsit felzárkóztunk, mindig volt valaki az ellenfélnél, aki megoldhatatlan feladat elé állította a mieinket.
 
 
Különösen Mc Cray-vel gyűlt meg a bajunk, aki megállíthatatlan volt. A vendégek hatosa 33 pontig jutott, miközben öt triplát is elsüllyesztett a gyűrűnkbe. Kiemelkedően játszott a vendégeknél Fodor, Hot és az ex-jászberényi Dukics is, míg nálunk csak Rakics és a csereként pályára lépő Bazsó Brúnó nyújtott átlagon felülit. Ez pedig kevés volt a jól játszó MAFC ellen. Ami különösen feltűnő volt: a vendégek sokkal jobban dobtak és a lepattanózást is fölényesen nyerték. Így nem lehetett kérdéses a végeredmény.
 
 
JP Auto-Jászberényi KSE – MAFC 84-94 (20-24, 21-19, 18-27, 25-24)
 
JP-Auto JKSE: Nelson 11/3, Rakics 24/6, Wallace 15/3, Lucsics 2, Sejfic 14. Csere: Bazsó 12/9, Cseh 2, Kerpel-Fronius 4.
 
MAFC: Hot 18/12, Fodor 13/6, McCray 33/15, Dukics 20/6, Cvetkovics 6. Csere: Lakits -, Peringer -, Misek 4, Lakosa -. 
 
 
Nikola Lazics: – A MAFC megérdemelten nyerte meg a találkozót, mert a játék minden elemében jobb volt. Mi nem tudtuk megvalósítani, amit elterveztünk, s könnyű pontokat engedtünk ellenfelünknek. A védekezésünkről mindent elmond, hogy hazai pályán kilencvennégy pontot kaptunk.
 
Garai Péter: – Van egy rendszer, amit játszunk, s ez most jól működött. Amikor pedig megfordulhatott volna a találkozó kimenetele, akkor mindig volt valaki, aki átlendítette a csapatot a holtponton. Jól játszottunk, s szombaton hazai pályán szeretnénk a DEAC ellen is nyerni.
 
 
Az alsóház másik szerdai mérkőzésé a DEAC hazai pályán 18 ponttal győzte le a Soproniakat, akiknél az edző Sabáli Balázs és egyik legjobbjuk, Wattkins a kiállítás sorsára jutott, azaz szombaton nélkülük fogadja csapatunkat a Sopron KC.
 
 
DEAC – Sopron KC 90-72 ((27-29, 23-12, 17-12, 23-19)
 
 
Az alsóház állása a rájátszás első fordulója után:
 
11. JP Auto-JKSE 9 gy 18 v
 
12. DEAC 9 gy 18 v
 
13. MAFC 7 gy 20 v
 
14. Sopron KC 6 gy 21 v
 
 
Az alsóházi rájátszás második fordulójának programja:
 
április 14. – szombat
 
18.00 óra: Sopron KC – JP Auto-JKSE
 
18.00 óra: MAFC – DEAC
 

Szántai Tibor

Hír megosztása