Remeklő raszták

 

2018-04-16 12:24:55

 

2018 áprilisának idusán hangyányival túl tudjuk, hogyan kezdték az alapszakaszt paksi győzelemmel záró jászberényi kosárlabdázók az alsóházi rájátszást az NB I „A” csoportjában. Miután a német másodosztályban is részben hasonló a lebonyolítás, érdemes pillantást vetni arra, hogyan is teljesített az elmúlt időszakban Jászberény testvérvárosának, Vechtának a csapata.

 
 
Hét amerikai, egy holland és egy ciprusi játékos tesz öt német spíler mellett azért, hogy a vechtaiak az április 7-én elkezdődött rájátszás végén az elitbe felkerülő csapatot éltethessenek; no meg azért, hogy a Marleys névre hallgató cheerleadercsapat ősztől az első ligában buzdíthassa a rasztákat.
 
alt
 
 
 
A Tutihír hasábjain évekkel ezelőtt bemutatott alakulat saját szlogenjének megfelelően („der geilste Club der Welt” = a világ legmenőbb klubja) ellentmondást nem tűrően játszik a ProA jelzésű ligában. Az amerikai-német kettős állampolgárságú edző, Doug Spradley irányításával vitézkedő narancssárga-feketék nem bíznak semmit a véletlenre: a 16 csapatos versengésben 27:3-as győzelmi aránnyal nyerték meg az alapszakaszt. A legutolsó áldozat Spradley mester korábbi csapata, a Paderborn volt, amely 96:64-es vereséggel távozott a teltházas Rasta Dome-ból. (A mérkőzés itt tekinthető meg.) A három idegenbeli vereség közül kettő egy, egy pedig négy pontos volt, elmondható: városhatáron kívül sem törölték fel a (sport)padlót a playoffot április 7-én pályaelőnnyel kezdő legénységgel.    
 
 
alt
 
 
A negyeddöntőben a Phoenix Hagen várt a vechtaiakra, akik nem bíztak semmit a véletlenre: a három győztes meccsig tartó párharcot csont nélkül abszolválták. A 93:75-re, 86:79-re és 104:76-ra megnyert párharcok tekintélyt parancsolóak az egyenes kieséses szakaszban. Külön említést érdemel az a tény, hogy az egy játékos által a pályán eltöltött maximális idő egyik mérkőzésen sem érte el a 32 percet, sőt a legnagyobb különbségű diadalnál a 26 percet sem. A vezetőedző bátran rotálhat, és biztos kézzel küldheti pályára a padon ülőket – ez hosszú sorozatterhelésnél kicsit sem hátrány. 
 
 
alt
 
 
 
Több mint háromezren szurkolnak hétről hétre a szezonban hazai pályán idáig veretlen vechtai kosarasoknak, látszik: a testvérvárosi kosárláz tartós, de nem veszélyes. Az összefogás példaértékű, a menőség a másodosztályban sem hagy alább: sikeres folytatást!
 
 
Forrás:
 
 
P.T.

Hír megosztása