Mandulás ponty ínyenceknek

altHOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE

5 dkg vaj,
plusz egy kevés a papír megkenéséhez
4 db 4 cm vastag pontyszelet
só és őrölt bors
1 ek zöldségolaj
5 dkg pirított, felezett mandula
5 dkg mazsola
1 gerezd áttört fokhagyma
1 kk őrölt kömény
1 kk szegfűbors
1 kk őrölt fahéj

a díszítéshez:
1 narancs
néhány szál petrezselyem

Előkészítési idő: 10 perc
Sütési idő: 25-30 perc


altaltELKÉSZÍTÉS

A sütőt melegítsük elő 200 C-ra. Kenjünk mmeg vajjal 4 db sütőpapírt, majd óvatosan fektessük rá a sóval, borssal bőségesen meghintett halszeleteket.
Az olajat és a vajat forrósítsuk fel, majd pirítsuk halványbarnára a mandulát. Keverjük hozzá a mazsolát, a fokhagymát és a fűszereket, azután pirítsuk további 2 percig.

altA kész tölteléket kanalazzuk a pontyfilék tetejére. A papírt hajtogassuk rá szorosan a halra, majd kötözzük át egy darab spárgával. 25-30 percre tegyük a sütőbe.
Időközben készítsük el a díszítést: a narancsot vágjuk félbe, majd az egyik felét szeleteljük vékonyra. A narancsszeleteket vágjuk be középig, majd a két végét csavarjuk el ellentétes irányba. A másik fél narancs héját reszeljük le.

A kisült pontyfilét csomagoljuk ki, és helyezzük el egy tálon. Narancsszeletekkel és petrezselyemmel díszítsük. hintsük meg a reszelt narancshéjjal. Azonnal tálaljuk.
 

 

TIPP

GYORSABB ELJÁRÁSI MÓD, HA SÜTŐPAPÍR HELYETT ALUFÓLIÁBA CSOMAGOLJUK A HALAT, ÉS A FÓLIA KÉT VÉGÉT SZOROSAN ÖSSZETEKERJÜK.

 

A rovatot a Steak House Étterem támogatta
Jászberény, Serház utca 1. Tel.: 57/412-042



 


Hír megosztása