Mesél az erdő

2018-02-14 10:45:53
 
 
A Kistehénből és a Budapest Bárból is ismert zenész (dalszerző, író, lovasedző, filmes), Kollár-Klemencz László több mint egy éve adta ki harmadik szólóalbumát, a Rengeteget. „Soha semmi nem érdekelt annyira, hogy csak azt az egyet csináljam – vallotta meg. Talán mégis egyetlen dolog: menni az erdőben, bele a sűrűbe, a messzeségbe, árkon-bokron át, mindig csak beljebb és beljebb. Ezt a lemezt ennek az útnak, ennek a felfedezésnek a vágya hozta létre.”
 
 
altKollár-Klemencz a hülyéskedve komolykodás profija. Azt mondja, annyira sűrű az élete, hogy fél, hamar ki fog fogyni a készlete. Nem küzd egyetlen dalszöveggel, egyetlen novellával sem, nagyon gyorsan átesik rajtuk. A dalaiban bujkál egy kis „lovasis” hangulat (hasonlóan hányaveti az énekstílusa, panaszos poéta ő is), de talán kevésbé áttételesen és jóval „slágeresebben” fogalmaz.
 
 
A teljes Rengeteg albumot – néhány más dallal megtoldva – január 19-én mutatta be Jászberényben. Az erdős tematikához az akusztikus gitáros-énekes egy kamarazenekart pakolt fel maga mellé a mozi klubszínpadára. A cselló, a brácsa, a bőgő, az ütősök (moldvai nagydob is!) és a zongora ötöse bőr alá bújtatta a személyes, intim hangot, lebegősítette a szövegközpontú  borongást.
 
 
Az Úgysem érem keresztül az országot annak a feladása, mondta a dalról a szerzője és előadója, hogy az ember sokáig úgy gondolja, bármi lehet, majd egyszer csak rájön, hogy nagyon bármi nem, és elengedi, örömmel engedi el, amit el kell engednie: „Iszom a bort, ölelem a babámat, úgysem érem keresztül a hazámat. Úgysem érem keresztül az erdő felett a csillagos eget, csak ebben a kis gyertyában lehozni tudom neked.” Alapvetően nem szabad az emberektől elvárni dolgokat, véli a zenész, maximum inspirálni őket… 
 
 
„Hozd a formád, aztán kopj le, amit szoktál, arról szokj le.” Erdős Virág verseit, erősen közéleti költészet az övé, Kollár-Klemencz László izgalmas, torkot kaparó zenékkel rakta össze, pedig nem érzi magát olyannak, aki arra született, hogy változtasson a dolgokon, és az sem zavarja, ha nagyobb társadalmi érzékenységet kérnek rajta számon. „Ne kísértsd a mindenhatót, válassz másik szolgáltatót, őrizd meg a jegyedet, ne mozgasd a hegyeket.”
 
 
Kun Tibor
 

Hír megosztása