Szabad dalszombat

2018-04-11 10:41:24

 

Müller Péter Sziámi (67 éves) és Szakcsi Lakatos Béla (75 éves) Pianissimo Duója tíz éve boldogítja a szépségesen mély és mélységesen szép szövegek meg zenék elkötelezettjeit. Véletlenül kezdték el - bár volt már előtte is közös színpadi munkájuk, egy Shakespeare-feldolgozás, egy world musical -, és folytatják, mer’ mért is ne, ha Sziámi baromi jól énekel, mondta Szakcsi, és ha a Béci baromi jól zongorázik, mondta Sziámi. Nagyszombaton éppenséggel a jászberényi mozi klubszínpadáról szórták a szavakat és a dalokat. Bármit vetettek, gyönyörűséget arattak. A dal roppant fontos dolog, / S nem baj, ha arról énekel / Az a néhány megmaradt költő, / Ami mindenkit érdekel.


 
Szakcsi Lakatos Béla egy szerény jazz-világnagyság. Amerikában nem is vesznek tudomást az európai jazzről, de őt elismerik. Zongoraművész és zeneszerző, Kossuth-díjas, a fúziós zene - a jazz, a komolyzene és a népzene összeboronálásának - mestere. A kezeivel oda teszi az egész magyar mezőnyt, ahová akarja.
 
 
Müller Péter Sziámi - a Párhuzamos Kultúráért díj tulajdonosa - filmrendező, magyartanár, fesztiválalapító, költő és underground zenész. Valahogy még mindig. Harmincnyolc év alatt sem vált mainstreammé, amit csinál, amit zenél. Sohasem érezte rendszerben magát, kívül volt, és kívül van most is. S bár ez a magyar ugar egyre inkább undorgrund, a lázadás szerinte nem azt jelenti, hogy forradalmat kell csinálni, hanem meg kellene próbálni félelem nélkül létezni, szabad, toleráns emberként. Országos problémákhoz táncdalokban hozzászólni visszatetsző, mondja. A Szentírásban az áll, hogy „Ne üzekedj barmokkal!”. Igyekszik ehhez tartani magát.
 
 
alt
 
Fotó: jasznaplo.hu/Bíró János
 
 
 
A világhírű pesti bárzongorista, Seress Rezső hat-hét dalával indították a koncertet, ami végig olyan kifogástalan és elegáns volt, mint Sziámi öltönye a szív alakú nyakékkel és az örökös madárfészek-frizurával. Ment a sztorizás közben Seressről, aki nem volt zenész, de zseni az igen, hogy a Szomorú vasárnapot több mint száz nyelven adták elő, hogy az ötvenes években együtt került feketelistára Bartókkal és Kodállyal, hogy a vízszintes tériszonya miatt nem tudta elhagyni a VII. kerületet, pedig Amerikában egymillió dollár várta a jogdíjakból, s hogy csóró öngyilkosként lépett ki a világból. Seress nagy rezonőr volt, mindent tudott az életről - Csak átutazó vagyok ezen a földön; Fizetek, főúr -, mélységeket vitt a táncdalokba, némelyiket nem is értették azonnal, de segített, és elmondta, hogy az a dala, amelyikben arról énekel, hogy őt már nem szereti senki, nos, az arról szól, hogy már nem áll fel. És Sziámi szenzációsan „áténekelte”, átlényegítette ezeket a - mások előadásában sokszor egy kézlegyintéssel elintézett - dalokat. Persze kellett hozzá az a nagy ember, ott, a zongoránál, aki nem kísérőnek jött, és nem egy ujjal játszott, mint Seress Rezső.
 
 
Időnként Sziámi verssel szakította meg a daláramot, de a Nem szeretném, ha szeretnének vagy a Szexturizmus is rázott. Ilyenkor aztán leült, és lehunyt szemmel hallgatta Szakcsi Lakatos Béla játékát, aki perfekt hangulatzongorázott. Néha szükségünk van valakire, aki megmutatja, amit magunktól nem látnánk. És Szakcsi ezen az estén jazzban, bluesban, reggaeben, rock and rollban és a mindennél nehezebb improvizációban is utat mutatott. Sziámi bedobta a közönségnek, hogy a test a lélek fürdőszobája, és visszakapta, hogy ahová egy fénykapun át, fázva, összehúzva magunkat, kardigánban léphetünk be. Szakcsi meg eljátszotta. A rend kedvéért játszottak közös szerzeményeket is, Az éjszakás nővért, aki kézrátéttel gyógyít, és a cigányos Zsebpénzt, amit Falusi Mariann helyett egy városi srác adott elő.
 
 
Müller Péter Sziámi minden korban tudott-tud olyat írni, ami szól valamiről később is. Egyszerre brutális és szellemes szövegek jöttek elő a ’80-as és a ’90-es évek rossz közérzetéről (Bétaville; Halandzsa; Zuhanórepülés). Tapasz a világ a sebre / Sebez a tapasztalat / Tudod, hogy nem jöhetsz rendbe / Nincs rá egy pillanat. / Jó volna tudni, hogy élsz-e / Kilesek magam alól / Látom, hogy nem veszlek észre / Tilosban járok, de senki sem szól / Lesz, ami marad / Hogy érzed magad? / Meghalok, olyan jól. Sziámi kazoon - zümmögő bluesapróságon - és valami csörgő-börgőn zizegett hozzá, hogy könnyítsen rajtunk és magán, hogy mégse talicskázzanak ki az idegroncstelepre, de ha mégis, azonnal induljunk haza.
 
 
A nézőtéri asztalok mellől bekiabálták a műsorba Leonard Cohen Hallelujáját, és nem volt ellenvetés, elhangzott magyarul, mert Cohen is megér egy Sziámi-misét. És a költő francia szakot is végzett, ezért bemutatott egy breton népdalt franciául Misa lováról, aki nagyon meg fogja bánni, hogy megevett valamit, amit nem kellett volna. Nem bántuk meg a másik francia dalt sem, a költő haláláról, Sziámi fordításában, a kedvenc sanzonénekesétől. Még be is szálltunk. 
 
 
Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla bátran elengedték magukat, ahogy kell, testből testbe. Nincs az a kerítés vagy sorompó, ami megakadályozhatná ezt a lélekbe vándorlást.
 
 
Kun Tibor
 

Hír megosztása